Hírek
2024. okt. 25.
Alimov Mia Noémi
Édes Anyanyelvünk Verseny országos döntő - 2024
Október 17.-én indultunk el Sátoraljaújhelyre, ahol megrendezésre került az 52. „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny országos döntője. A versenyen egy szóbeli és egy írásbeli megmérettetésen vettem részt.

Október 18- án írtam meg a verseny írásbeli részét, amelyben nyelvhelyességi és irodalmi feladatok is voltak, többek között: közmondások, idegen szavak, nyelvhelyesség, mondattan és levélírás. A megmérettetés után a napot különféle programok színesítették; Libegőzhettünk a Zempléni Kalandparkban, sétálhattunk a Nemzeti Összetartozás Hídján, este pedig a helyi általános iskola műsorát nézhettük meg a Latabár Színházban.
Október 19- én elérkezett a verseny szóbeli fordulója, a szónoki beszéd. Négy megadott téma közül kellett választani egyet, az általam választott a következő volt: Mi tesz engem boldoggá? A felkészülésre volt 25 percem, ezalatt kidolgoztam a kérdést a saját szemszögemből, ezután egy 3 perces előadás keretében előadtam a nagyérdeműnek. A bírálóbizottság tagjai: Dr. Toma Kornélia, Nyíri Péter, Keppel Gyula valamint Kovács Zsuzsanna voltak, akinek személyes dicsérete nagyon boldoggá tett.
Az estét a Kávészünet zenekar koncertje tette feledhetetlenné.
Október 20- án reggel Széphalomban, a Magyar Nyelv Múzeumánál, ünnepélyesen megkoszorúztuk Kazinczy Ferenc sírját, majd sor került az eredményhirdetésre. Elsőként hívtak ki, a szívem a torkomban dobogott! Örömmel tölt el és talán büszke is lehetek, hogy úgy, hogy első alkalommal vettem részt a versenyen, megkaptam az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját és könyvjutalmát.
Hálás vagyok felkészítőtanáromnak, Kiss Gabriellának, aki sokat segített abban, hogy megfelelően felkészülhessek és édesapámnak, aki segített a fuvarozásban és persze nem utolsósorban családomnak, akik minden percben támogattak. Nagyon sokat tanulhattam ez alatt a három nap alatt, megismerkedtem egy új várossal, tapasztalt emberekkel találkoztam és úgy érzem sokat fejlődtem a verseny hatására.
Alimov Mia Noémi
10/A
GALÉRIA
Galéria



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

🚑 Büszkék vagyunk elsősegélynyújtó csapatunkra! 🏆
Idén is vegyes évfolyamokból összeállt lelkes csapatunkkal vágtunk neki a közel fél éves felkészülésnek, valamint a május 13-án Kaposváron megrendezett Elsősegélynyújtó Megyei Versenynek. 😊
2026. máj. 18.
Molnárné Jezerniczky Dóra

✍️ „Írni jó!” – Tavaszi EUROEXAM angol írásbeli nyelvvizsga-érettségi Workshop 🇬🇧 🇺🇸
A 9. osztályos tanulók online EUROEXAM angol írásbeli nyelvvizsga-érettségi workshopon vehettek részt. 😊
2026. máj. 14.
Bene Ádám

A Hárítók című előadást tekintették meg diákjaink 🎭
A 11.A és 11.HBS osztály tanulói a Varga Béla Művelődési Ház vendégeiként megtekintették A Hárítók című színdarabot.
2026. máj. 13.
Bene Ádám
