Hírek
2022. dec. 19.
Makóné Buzás Eleonóra
Látogatás a Pénzmúzeumban
2022 márciusában nyitotta meg kapuit Budapesten a Pénzmúzeum. Vállalkozó kedvű diákjainkkal december 12-én, hétfőn tekintettük meg a múzeumot.


2022 márciusában nyitotta meg kapuit Budapesten a Pénzmúzeum. Vállalkozó kedvű diákjainkkal december 12-én, hétfőn tekintettük meg a múzeumot.
A múzeumhoz közeledve rögtön szemet szúrt egy hatalmas szarvas az épület előtt. Később megtudtuk, hogy a Pénzmúzeum jelképe a Csodaszarvas, amelynek szobrát egyébként éppen a mi látogatásunkat követően avatták fel. A Csodaszarvas egyebek mellett a pénzügyi tudatosság fejlesztésének is jelképe, ábrázolásaival a kiállítás több pontján is találkoztunk.
A múzeumot vezetővel tekintettük meg, aki végig kalauzolt minket három emelet látnivalóin. A kiállítás útirányát egyébként a padlón végigfutó „aranyfonál” is mutatta, ennek mentén kellett haladni. Stílszerű apróság, hogy a lift és a mellékhelyiségek is színarany(színű) díszítést kaptak.
A kiállítás első részében azzal a pénz előtti korszakkal ismerkedhettünk meg. Láthattuk különböző (jórészt természeti) népek fizetőeszközeit, melyek között az állatbőrtől az apró kövekig mindenféle megtalálható. Egy online játék során kipróbálhattuk a cserekereskedelemben rejlő lehetőségeket és annak nehézségeit.
A következő részben a pénz történetéről, megszületéséről, fizetőeszközzé válásáról tudtunk meg érdekes adalékokat. Volt szerencsénk például megtekinteni a múzeum érme- és bankjegygyűjteményét, ami nemcsak gazdasági, de történelmi szempontból is izgalmas volt.
A bankokkal foglalkozó részben a bankárok bőrébe bújva összekapcsolhattuk a hiteligénylőket a befektetőkkel egy játék keretében. A globalizálódó pénzvilággal, a virtuális fizetőeszközökkel és az online kereskedelemmel foglalkozó részben egy modell segítségével kipróbálhattuk, hogy a jegybanki alapkamat változtatása hogyan hat a gazdaság működésére. Zárásként még „kockáztathattunk” a tőzsdén egy virtuális játék keretei között.
A múzeum alsó szintjét az arany témájának szentelték a tervezők.

Magyarország teljes aranytartalékát ebben a formában nem láttuk ugyan, de kézbe foghattunk egy igazi aranytömböt, ami 12,4 kg-t nyom.

A képen látható aranytömböt megfoghattuk, megemelhettük. Értéke 250 millió forint. Nagy élmény volt...
Szívből ajánlom a Pénzmúzeum meglátogatását minden kollégának és diákjainknak is: érdekes, interaktív kalandozás a pénz birodalmában. Hogy a részvevőknek is nagy élmény volt ez a látogatás, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már meg is terveztük a következő úticélt…
Ezúton is köszönjük a vezetőségnek és az iskola alapítványának, hogy támogatták az utazásunkat!

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

💰 Kalandozás a pénz világában – látogatás a Pénzmúzeumban! 🪙
A program elején az arany jelentőségéről és az aranyfedezetről beszélgettünk, majd visszautaztunk az időben, hogy megismerjük a pénz történetét.
2026. nov. 5.
Torma Sára

🎃 Megrendeztük a II. Mathiász Tökfesztivált! 🎃
🎃 Tökfaragás, kreativitás és vidám pillanatok – ilyen volt a II. Mathiász Tökfesztivál! 🧡
2026. okt. 23.
Bene Ádám
🎓 Kaposváron is bemutatkozott a Mathiász!
💙 Iskolánk a 25. Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutató második napján is bemutatkozott Kaposváron. Diákjaink lelkesen segítettek abban, hogy az érdeklődők megismerhessék a Mathiász képzéseit és lehetőségeit. 👏
2026. okt. 22.
Bene Ádám
