Hírek
2023. nov. 10.
Kiss Gabriella
Petőfi- emlékév 2023
Iskolánk tanulói is csatlakoztak nagy költőnk születésének 200. évfordulós ünnepségsorozatához.

Iskolánk tanulói is csatlakoztak nagy költőnk születésének 200. évfordulós ünnepségsorozatához.
Januárra elkészült a D/1-es terem falára a kézzel festett Petőfi- portré és több idézet. A dekorálásban az akkori 10/G, 11/A, 12/SZÉ és 13/SZÉ osztályok vettek részt. Nagy büszkeségünkre a Sonline is tudósított az eseményről.
Márciusban a diákok saját maguk által keresett és leírt idézeteket osztogattak Balatonboglár utcáin, üzleteiben és tanáraiknak. A projektet a 9/HBS osztály és a 12/SZÉ osztály valósította meg.
Szeptember vége helyett október közepén sikerült felvenni a Vörös és a Kék kápolnánál a Szeptember végén című versvideót a 9/A és a 12/A osztályok közreműködésével. Köszönjük szépen Bene Ádám és Kőszeghy Levente munkáját a felvétel elkészítésében!
Novemberben, az emlékév zárásaként, Balog Krisztián igazgató úr vezetésével, a főzési és konyhatechnikai alapismeretek órán, a 9. évfolyamos diákok gombás tokányt készítettek, ami Petőfi korának egy kedvelt étele volt. Nagy költőnk legkedvesebb ételét, a túrós tésztát, végül csak otthon főztük meg.
„Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki”– írta Petőfi az Úti leveleiben 1847-ben.
Sok tervünk volt, szerettünk volna még például flash mob-ot a városban, Petőfi- verset előadva, énekelve, néptánccal kísérve, de az iskolai feladatok sokasága miatt ezek már nem valósultak.
Köszönöm szépen a Petőfi- projektben résztvevő diákok és tanárok munkáját.
Összességében, úgy gondolom, méltó módon megemlékeztünk Petőfi Sándorról, aki a 21. században is méltán a legnépszerűbb magyar költő.
Az egyik kedves idézettel búcsúzom Tőle:
„Az idő igaz. S eldönti, ami nem az.” (Petőfi Sándor)
Kiss Gabriella
GALÉRIA
Galéria



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Tanévnyitó ünnepség - 2026
A tanévnyitó ünnepség időpontja: 2026.09.01. 8:00 óra
2026. júl. 22.
Vezetőség

Javítóvizsga - 2026
Kedves Diákok! Javítóvizsga 2026. Augusztus 25. 8:00-kor lesz a főépületünkben! Sikeres felkészülést kívánunk mindenkinek!
2026. júl. 22.
Vezetőség

🏆 Iskolánk diákját is elismerték a 35. Jubileumi Tóti Napok Gálán
A 35. Jubileumi Tóti Napok Gálán iskolánk tanulója, Aleitner Rebeka rangos elismerésben részesült: átvehette a „Lengyeltóti Ifjú Tehetsége” kitüntetést.
2026. júl. 13.
Bene Ádám
